Mi az a man’yōgana, és mire használták?

A hiragana és a katakana megtanulásakor könnyű úgy gondolni a japán írásra, mintha mindig is három jól elkülönülő rendszerből állt volna. A kandzsik szavakat és jelentéseket jelölnek, a kanák pedig a kiejtés lejegyzésében segítenek. A mai rendszerhez azonban hosszú út vezetett.

Ennek egyik fontos állomása a man’yōgana (万葉仮名, まんようがな; hosszú magánhangzókat jelölő latin átírással manyougana) volt: olyan íráshasználat, amelyben a kínai eredetű írásjegyeket japán hangalakok rögzítésére alkalmazták. Ha megérted, az is világosabbá válik, hogyan születhetett meg a kandzsikból a hiragana és a katakana.

A man’yōgana nem a mai kanatáblázathoz hasonló, egységes és rögzített jelkészlet volt. A megnevezés a kandzsik hangjelölő használatára utal: az írásjegyet az adott helyen elsősorban az olvasata miatt választották, nem a jelentéséért.

Ez fontos különbség. Ugyanaz a kandzsi az egyik szövegkörnyezetben jelentést hordozhatott, egy másikban pedig hangjelként működhetett. A régi japán szövegekben a jelentés szerinti és a hangjelölő írásmód keveredhetett is.

A kínai írás japáni elterjedése lehetőséget adott az írásos műveltség kialakulására. A kínai és a japán nyelv szerkezete azonban jelentősen különbözik.

A japán szavak, nevek, nyelvtani elemek és versek lejegyzéséhez olyan megoldásokra is szükség volt, amelyek nemcsak a jelentést, hanem a japán hangalakot is rögzítették. Az egyik ilyen megoldás a kandzsik olvasatának hangjelölő felhasználása lett.

Nem arról volt tehát szó, hogy a mai furiganához hasonlóan kis jelekkel megadták egy kandzsi kiejtését. Maguk a teljes kandzsik működtek hangjelként.

Szemléltetésként nézzük ezt a jelsort:

• 加 → ka
• 奈 → na
• 加奈 → ka-na

A két írásjegy hangjelölő használatát egymás mellé téve a ka-na hangsort kapjuk. Ilyenkor nem a két kandzsi jelentésének összeadásából kell kiindulnunk, hanem az általuk jelölt hangalakból.

Ez didaktikai szemléltetés, nem egy konkrét történeti szöveg idézete.

A rendszer ennél változatosabb volt: ugyanahhoz a hangértékhez többféle írásjegyet is használhattak. A történeti olvasatok ráadásul nem minden esetben feleltethetők meg egyszerűen a mai japán kiejtésnek.

A man’yōgana elnevezés a Man’yōshūhoz (万葉集), a 8. századi japán költészet kiemelkedő gyűjteményéhez kapcsolódik. A hangjelölő kandzsihasználatnak ez az egyik legismertebb emléke.

Fontos azonban, hogy a jelenség nem kizárólag ebben a gyűjteményben fordult elő, és nem minden benne szereplő írásjegy pusztán hangjel. A korabeli íráshasználat többféle eljárást alkalmazott.

A man’yōgana segítségével japán nyelvű szövegrészleteket, verseket, neveket és más nyelvi elemeket lehetett lejegyezni. Magánjellegű írásos emlékekben is találkozunk vele.

A nyelvtörténészek számára különösen értékes, mert az írásjegyek megválasztása a régi japán hangrendszerről is árulkodik. Bizonyos, ma már egybeeső hangalakokat az egykori íráshasználat megkülönböztetett. Ezért a man’yōgana nemcsak írástörténeti érdekesség, hanem az ójapán nyelv kutatásának egyik fontos forrása is.

A hiragana kialakulásában a hangjelölésre használt kandzsik kurzív, folyóírásos formái játszottak fontos szerepet. Az összetett írásjegyek kézzel írt alakjai fokozatosan egyszerűsödtek, és önálló kanaformákká váltak.

Például a ma használt あ írásjegy az 安, a か pedig a 加 írásjegyhez vezethető vissza.

Ez nem egyetlen lépésben lezajló átalakulás volt, és nem egyetlen ember találmánya. A ma ismert jelkészlethez különböző változatokon és hosszú fejlődésen át vezetett az út.

A katakana másféle egyszerűsítés eredménye: számos jel a hangjelölő kandzsik egy részletének kiemelésével jött létre.

Kialakulása szorosan kapcsolódott a kínai szövegek olvasásához és magyarázatához, valamint a buddhista tanulmányokhoz. A rövidebb jeleket könnyebb volt a szövegek mellé vagy közé jegyezni.

A kapcsolatot jól szemlélteti a 加 és a カ, illetve az 阿 és az ア közötti formai összefüggés. Ezek eredetkapcsolatok, nem minden esetben egyetlen mozdulattal végrehajtható „átalakítások”.

A hiragana és a katakana tehát rokon írástörténeti háttérből, de eltérő fejlődési folyamatok során alakult ki.

A mai japán nyelv tanulásához nincs szükséged egy teljes man’yōgana-jegyzék bemagolására. Kezdőként a hiragana, a katakana és a gyakori kandzsik elsajátítása a fontos.

Az eredetük megismerése viszont segíthet abban, hogy a japán írás ne három egymástól független rendszernek tűnjön. A kanák alakjai mögött történet és felismerhető kapcsolatok állnak.

A man’yōgana megmutatja, hogyan alkalmazkodott az átvett kínai írás a japán nyelvhez. A kandzsik nemcsak jelentést hordozó jelekként, hanem hangok lejegyzésére is használhatók voltak — és ez az íráshagyomány hozzájárult a ma tanult kanák megszületéséhez.